Hajdú-Bihar vármegye: Történelem
A mai Hajdú-Bihar vármegye létrejötte viszonylag újkeletű, hiszen jelenlegi közigazgatási kereteinek a kialakítására alig több mint fél évszázada, az 1950-es megyerendezés során került sor. A vármegyét alkotó területrészek, korábbi közigazgatási egységek és települések története azonban annál hosszabb múltra tekint vissza, kialakulása valójában hosszú és sajátos történelmi folyamat eredménye. A vármegye területe három, alapvetően különböző történelmi fejlődéspályára visszatekintő földrajzi egységből tevődik össze, így külön kell kezelni Debrecen, a Hajdúság és Bihar történetét.
Debrecen, Magyarország második legnagyobb és legnépesebb városa, Hajdú-Bihar vármegye és a Debreceni kistérség székhelye. A megye mintegy 38,2%-a él Debrecenben. Debrecen a Tiszántúl legnagyobb és legjelentősebb városa. Időnként „a kálvinista Róma” néven vagy „cívisváros”-ként emlegetik. Kelet-Magyarország régió, az Észak-Alföld statisztikai régió és a Tiszántúl nagytáj szellemi, kulturális, gazdasági, idegenforgalmi és közlekedési központja, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő nagyvárosa.
A 13. században említik először írásban. 1361-ben mezővárosi, 1693-ban szabad királyi városi rangot kapott. Nevét az egész kontinensen ismerték híres vásárairól és református iskolájáról, mely európai viszonylatban is kiemelkedőnek számított. Történelme során kétszer az Országgyűlés színhelye volt: 1848–49-ben, és 1944-ben. Az évszázadok folyamán többször is tűzvész áldozata lett, a második világháborúban jelentős károkat szenvedett. Ma Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városa. Debrecen város napja: április 11.
A vármegye nagy múltra visszatekintő területét jelentik az egykori Hajdú kerület települései, a hajdúvárosok. A hajdúk eredetileg, a 15-16. században az állatkereskedők által felfogadott marhahajcsárok voltak, a század végére azonban két csoportra szakadtak. Egy részük az uralkodó szolgálatában állt, és a végvárak védelmében vett részt, másik részük viszont, a „szabad hajdúk” a hagyományos életmódot folytatták, de keresetüket rablással, fosztogatással egészítették ki. Munkájukból adódóan jól bántak a fegyverrel, ezt bizonyították az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés során, majd a törökök elleni harcokban is. Különösen a tizenöt éves háborúban (1590–1605) tűntek ki vitézségükkel, ezért is tartotta fontosnak Bocskai István, hogy a saját oldalára állítsa őket a Habsburgok elleni függetlenségi háború idején. A békekötés után Bocskai jelentős részüket letelepítette, fegyveres szolgálatért cserébe földet és munkát adott nekik, mentesítve őket a jobbágyi kötelességek alól.
Az eredetileg több mint 9000 főnyi hajdú katona letelepedésével alakult ki 1608-1609-re a hét ún. öreg- vagy nagy hajdúváros: Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Polgár, Szoboszló és Vámospércs. Ezek mindegyike az akkori Szabolcs vármegyében feküdt. Kiváltságaik, különállásuk megőrzése a megyével és a központi államigazgatással szemben nem kevés viszály és harc árán sikerülhetett. Erőiket egyesítve hozták létre a 17. század végén a Hajdú kerületet, ami a vármegyékkel egyenrangú, önálló törvényhatóságként működött, 1790 után követei részt vehettek az országgyűléseken, a nemesi felkeléshez katonákat állítottak és nem fizettek közadót. Központja Böszörmény volt, mint a legnépesebb és központi fekvésű város. …