Szeged: Története
=== A kezdetektől 1686-ig ===
Szeged és környéke az újkőkor (Kr. e. 5000) óta lakott. Traianus római császár i. sz. 106-ban foglalta el Daciát, ahonnan főleg sót és aranyat szállítottak. A rómaiak hamarosan összeköttetést létesítettek Dacia és Pannónia provinciák között. A két tartomány közötti útnak fontos állomáshelye volt Partiscum, azaz a mai Szeged. Elképzelhető, hogy Attila fő szálláshelye valahol ezen a vidéken volt.
A magyarság letelepedését elősegítette a változatos táj legeltetésre, vízi életre, hajóközlekedésre egyaránt alkalmas összetétele. Először egy 1183-ban kelt oklevélben említik Szegedet (Ciggedin) a marosi sóhajózással kapcsolatban. Már I. (Szent) István király felismerte a marosi sóhajózás jelentőségét, ami e torkolati vidéknek megerősítését eredményezte, valamint virágzó településsé vált Szeged. Az Erdélyből a Maroson leúsztatott só elosztására legalkalmasabb hely Szeged lehetett, ahol fontos vízi- és szárazföldi utak találkoztak. Szeged a sószállító hajók kikötője és országos sólerakóhely volt. A város lakossága a földművelés térhódítása ellenére állattenyésztő maradt.
A tatárjárás idején a város lakói a közeli mocsarakba menekültek, majd a veszély elmúltával visszatértek és újra felépítették lerombolt városukat. IV. Béla király 1246-ban Szegedet városi rangra emelte. Ekkor kapta meg Szeged Buda és Székesfehérvár kiváltságait. A szegedi királyi kővár 1260 és 1280 között épült fel, mely a sószállító utat védte. Nagy Lajos uralkodása idején Szeged Dél-Magyarország legjelentősebb városává fejlődött, és a török veszély közeledtével stratégiai jelentősége is nőtt. Luxemburgi Zsigmond király fallal vette körül a várost. 1498-ban Szeged szabad királyi városi rangot kapott.
A város legrégibb (nagyobb) pecsétje 1460-ból való, és Szeged az 1498-as budai országgyűlésen lett szabad királyi város. Mint ilyen, a királyi kincstárnak évenként 2000 forintot fizetett, többet, mint bármely más szabad királyi város. Dózsa György pórhadai 1514-ben megtámadni nem merték, hanem kikerülték. 1516-ban nagy tűzvész pusztította.
1522-ben Szegednek 7000 lakosa volt.
1525-ben és 1526-ban a török sereg átvonult a városon, kifosztotta, majd 1542–43 telén elfoglalta (lásd: Szeged ostroma (1543)). I. Szulejmán a romokban heverő várat kijavíttatta és megerősítette. Tóth Mihály hajdúvezér, a város elmenekült főbírája 1552-ben rohammal igyekezett a várat visszaszerezni, de vállalkozása nagy szerencsétlenséggel végződött.
A török hódoltság idején a szegedi nép jelentősen szétszóródott. A gazdag és művelt patrícius családok Debrecenbe, Kassára, Nagyszombatba menekültek. Ezzel egyidejűleg megindult a török, délszláv, raguzai latin népelemek bevándorlása Szegedre, akik már a hódoltság idején elkezdtek a szegedi magyarságba olvadni. Az el nem menekült lakosság, vagyis Szeged népének jelentős része leginkább Alsóvároson, a ferences Havas Boldogasszony templom körül húzódott meg, és halászattal, illetve állattartással foglalkozott. Szeged török kincstári várossá, vagyis hász-birtokká lett. Ez azt jelentette, hogy a haradzs – magyarosan harács nevezetű – vallási jogon alapuló földadót egyenesen a török kincstárnak szolgáltatta be, vagyis közvetlenül a szultánnak adózott. Szeged nem vált szpáhi hűbérbirtokká, mint sok más település. Ez a viszonylagos jogbiztonság magyarázza, hogy számos környékbeli falu lakossága Szegedre költözött. …