Nógrád vármegye: Történelme
=== Ókor ===
A Duna és a Magyar-Érchegység közötti vidék, bár sűrű erdőségek borították, ősidők óta lakott volt. A földrajzi adottságai miatt a terület hosszú időn át határvonalat képezett a nyugatról és keletről érkező népek között.
Az időszámítás kezdetén a Dunántúl római uralom alatt állt, míg Magyarország északkeleti részét vegyes népesség lakta. Nyugaton germán kvádok, míg a Duna-Tisza közén és a Kárpátok keleti részein a szarmata jazigok éltek. A nomád jazigok a 4. század végéig megőrizték függetlenségüket, gyakran érintkeztek a rómaiakkal. A kvádokkal hol harcoltak, hol szövetségre léptek.
A 4. század végén a hunok elűzték a kvádokat és megszüntették a római uralmat. Attila halála után a jazigok beolvadtak más népekbe. A hunok után a longobárdok érkeztek, akik a Garamig terjeszkedtek, míg az Ipoly völgyében a kvádok utódai, a szvébek éltek.
Kialakulása a honfoglalás után kezdődött, amikor az elfoglalt területeket kezdetben törzsi szervezetben, majd a nemzeti királyság megalakulásával fejedelmi birtokként igazgatták. Árpád fejedelem jelentős részt tartott meg uralkodói családja számára, és Szent István idején már nagyméretű királyi birtokok is jelen voltak. A 13. században a Záh nemzetség jelentős területeket birtokolt, míg a Kacsics és más nemzetségek királyi adományok révén szereztek földeket.
A vármegye a királyi uradalmak rendszeréhez igazodott, ahol a királyi várak központi szerepet játszottak. Nógrád vára ilyen központként működött, és a várhoz tartozó birtokokat a várispán irányította. A várnép rangok és feladatok szerint oszlott meg, a várjobbágyok katonáskodtak, míg a szolgálmányosok különféle munkákat végeztek. A várbirtokok eredetileg összefüggő egészet alkottak, de idővel szétszóródtak, különösen a várszerkezet bomlásának idején.
A vármegye fennmaradt okleveles adatai a 13. századtól részletezik a királyi birtokok eladományozását és a várjobbágyok földjeinek sorsát. Az idő előrehaladtával a várak és uradalmak szerepe csökkent, és a királyi földek magánbirtokokká alakultak át.
A 14. század második felében számos oklevél említi Hont és Nógrád vármegye közgyűléseit. 1349-ben Gilétfi Miklós nádor Gyarmaton tartott gyűlésén több birtok örökrészeit igazolták. 1351-ben Kont Miklós nádor említi az Osgyániak birtokait, és több peres ügyet is tárgyaltak. A nádori közgyűlések célja, hogy jogvitákat rendezzenek, de egyes urak gyakran kényszerítettek kedvező ítéletet. Mátyás király alatt a közgyűlések egyre ritkábbá váltak, míg végül 1486-ban megszüntették őket.
A tatárjárás után új várak épültek, főként főpapok és nemzetségek birtokában, ami a főuri osztály megerősödéséhez vezetett. A várak védelmét a nemesség vette át, akik a várkatonaság örökébe léptek. A várak közül több, mint például Nógrád vára, elveszítette királyi státuszát, és más birtokosok kezébe került.
A tatárjárás előtt Nógrád volt az egyetlen megerősített település a vármegyében, menedéket nyújtva iparosoknak és mesterembereknek. II. Béla 1138-as adománylevele városként (Civitas) említi. A tatárjárás után azonban Nógrád elpusztult, és bár a váci püspökök próbálták újjáépíteni, soha nem érte el korábbi jelentőségét. IV. Béla és a Szentszék a városok megerősítését szorgalmazta, kiváltságokkal ösztönözve az ipar és kereskedelem fejlődését. Nagy Lajos és Zsigmond vásárszabadalmai hozzájárultak a városi jogállású települések növekedéséhez.
A mai vármegye területe egyházi szempontból kezdettől az esztergomi érsek és a váci püspök fennhatósága alá tartozott. …