Fejér vármegye: Története
A megye területén már 20 000 évvel ezelőtt léteztek emberi települések a mai Nadap és Csór községek környékén. A Bicskéről előkerült, az újkőkorszak idejéből származó leletek világhírűek. Az i. e. 3. évezred végétől az i. e. 1. évezred elejéig máig ismeretlen nevű népek éltek itt és építettek többek közt földvárakat is. Közvetlenül a rómaiak előtti időszakból kelta nyomokra is bukkantak a régészek. A rómaiak idején már több állandó település volt Fejér megye mai területén: a központ Gorsium volt (mely város szerepe tulajdonképpen megfeleltethető a majdani Fehérvárénak), de Baracs (Annamatia) és Dunaújváros (Intercisa) is jelentősebb településnek számított. A középkor hajnalán hunok, gótok, longobárdok és avarok tartózkodtak a Duna mentén. 586-tól folyamatosan érkeztek nomád népek egészen az Árpád fejedelem vezetésével érkező magyarokig.
895 és 900 között érkeztek a honfoglaló magyarok erre az országrészre, amely központi elhelyezkedése révén a fejedelmi Megyer törzs szálláshelye lett. A 970-es években Géza fejedelem egyik székhelyeként kezdett kiépülni a mai Székesfehérvár (akkoriban Fehérvár). A város I. István korában a területi alapon szerveződő királyi vármegyerendszerben megyeszékhellyé vált. A III. István által kiadott fehérvári jogoknak köszönhetően az ország első városává váló Székesfehérvár volt a 16. század közepéig a magyar királyok kizárólagos koronázóvárosa és sokuk temetkezési helye. Emellett ide gyűltek össze az országnagyok évente a fehérvári törvénylátó napokra, melyekből később a rendszerszintű országgyűlések kifejlődtek, és ide hívták össze a legtöbb rendi országgyűlést is. A Szent István által alapított Nagyboldogasszony-bazilika a Magyar Királyság egyik adminisztrációs központjaként működött, melyet az igen tekintélyes fehérvári prépost irányított.
A középkori Fejér vármegye magába foglalta a Duna-Tisza közén elhelyezkedő egykori Soltszék (Solt és Kalocsa és környéke) területét is. A vármegyében besenyők és kunok is letelepedtek az Árpád-kor végén. 1333-ban már alispán és szolgabíró is működött az akkor már nemesi vármegyében.
A vármegye területe 1543 és 1688 között török uralom alatt állt. A török közigazgatás három szandzsákja fedte le: a budai, a székesfehérvári és a simontornyai. A folyamatos összecsapások következtében a falvak pusztulásnak indultak, a lakosságszám csökkent. 1692-ben szervezték újjá a közigazgatást, Székesfehérvár csak 1703-ban lett ismét szabad királyi város. A megye nagy területeit birtokul kapó nemesi családok között voltak a Batthyányak, Zichyek, Hochburgok és Heisterek. A 17. század folyamán a magyarok mellett szlovák és német lakók telepedtek le a török időkben elnéptelenedett területekre. A 18. század végére kialakult a vármegye lakóinak jellegzetes paraszti kultúrája. …