Tolna vármegye: Történelem
A rómaiak előtt a Dunántúlon kelta törzsek laktak – a megye területén a hercuniates törzs –, fő központjuk a regölyi földvár körül volt, ahol görög mintára pénzt is vertek.
A kelta törzsi arisztokrácia az i. e. 1. század végén kiegyezett a rómaiakkal, és gyakorlatilag harc nélkül átadták nekik a Dunántúlt, ahol az új közigazgatást az i. sz. 1. század első felében szervezték meg – a római úthálózat és településszerkezet máig meghatározó. Pannónia a rómaiaknak főként katonai okokból kellett: a Duna mentén egy különlegesen megerősített katonai vonal, a limes biztosította a birodalom határait. Tolna vármegye legjelentősebb római településeinek többsége:
Lussonium: Dunakömlőd,
Alta Ripa: Tolna,
Alisca: Őcsény, Szigeth-puszta,
Ad Statuas: Várdomb
a limes mentén feküdt.
A Wosinsky Mór Megyei Múzeumban több, egykor a limes mellett elhelyezett mérföld- és útjelző követ is őriznek. A megye belső területének legjelentősebb települése Iovia volt; valószínűleg Dombóvártól északra, Szakcs határában, illetve ez a név örökítődhetett át egy később létesült katonai erődítésre is, melynek romjait a Kapospulához tartozó Alsóhetényben tárták fel.
A Szent István kori államszervezetnek megfelelően Tolna megye is várközpontú ispánságból alakult ki. A megye a nevét Tolnáról kapta. A középkori Tolna vármegye az ország egyik leggazdagabb és legnépesebb megyéje volt, akkoriban közel 100 000 lakos élt itt. A megye területe ekkor még jóval nagyobb volt a mainál, ez csak a török kor után változott. Az egykor virágzó megye a török hódoltságot követően szinte elnéptelenedett. A megye mai címerét I. Lipót királytól kapta 1699-ben. A 18. században a megye területére számos családot telepítettek be német földről. 1779-ig Simontornya volt a megyeszékhely, ettől kezdve Szekszárd, amely azonban csak 1905-ben szerzett városi rangot.