Szolnok: Földtörténete
Szolnok legmagasabb pontja, a Beke Pál halma 101,3 m, Szandaszőlős külterületén található. Szandaszőlős alatt, mélyfúrások tanúsága szerint megközelítően 2 km mélységben helyezkedik el a medencealjzat. A terület alatti kéreg az európai táblából származik, kristályos, feltételezhetően kambrium előtti (mintegy 1 milliárd éves) keletkezési idejű. Legidősebb kőzetei a mecseki hasonló korú, de a felszínen levő kőzetekkel rokon képződmények. Későbbi korok emlékeként északkelet–délnyugati csapásirányban a mélyfúrások megtalálták a triász-jura korú mészköveket is a mélyben. A kréta és az idősebb harmadidőszak vulkanikus maradványokat és flis üledékeket hagyott maga után. Az idősebb harmadidőszakban Szolnok alatt újra flis üledékek, majd a harmadidőszak fiatalabb szakaszában vastag vulkáni kőzetrétegek jöttek létre. A harmadidőszak végén a feltöltődő Pannon-tenger hagyta hátra több száz méter vastag üledékeit. Ezek az üledékek plasztikus mivoltuknál fogva mintegy ráborulnak az idősebb medencealjzat domborzatára. Ezt követően folyóvízi, ártéri, tavi üledékek rakódtak le. A lösz vastagsága legfeljebb egy-két méter. Végül folyami homokot fújt ki a szél, ami Szolnok legtöbb pontján a felszínen vagy kissé a felszín alatt több méter vastagságban megtalálható. A fúrások artézi vizet találtak mintegy 900 m mélységben; jelenleg egy kút működik Szandaszőlősön. Szintén ismert mélységi fúrásokból földgáz jelenléte a város alatti kőzetrétegekben.
A paleolitikum utolsó szakaszában lerakódott folyami üledékekből hatalmas bölénykoponyák, alkalmanként mamutcsontok és más nagy emlősök maradványai kerültek elő a Tiszából. Gyakran kotróhálókban vagy egyszerű halászhálókban akadtak fenn, máskor a folyószabályozást kísérő munkálatoknál kerültek elő. A jégkorszak utolsó harmadában igazi szabadtéri „vadaspark” lehetett a mai Szolnok helyén, számos, mára kihalt nagy emlőssel, valamint olyan állatokkal, amelyek ma sokkal északabbra élnek (például jávorszarvas, rénszarvas).
A Tiszából kihalászott csontok között őslovak, gímszarvasok, mamutok, gyapjas orrszarvúk, őstulkok, óriásszarvasok, ősbölények maradványaira akadtak. Ezek az állatok nagy csapatokban, csordákban járták a folyó környékének erdős-rétes és füves pusztás élőhelyeit, illetve az egykori ligeterdőket. Egykor páratlanul gazdag volt az állatvilág a Tisza mentén. Az előkerült maradványok szerint ez a megafauna a jégkorszak utolsó szakaszában, a felső pleisztocénben élt. A Tiszában talált csontokból rekonstruálható fauna összetétele nagyjából olyan, mint amilyen az elmúlt 120-130 ezer évben élt itt.
A jégkorszak végén hatalmas csordákban vonultak a nagy testű állatok, pihenő- és táplálkozóhelynek használva a Tisza árterét. A jégkorszak legkésőbbi szakaszában a rénszarvasok csontjai kerültek elő a legnagyobb mennyiségben.
De nem csak állatok maradványai kerültek elő ebből a korból. A jégkorszak előtt a térség és a város későbbi kül- és belterülete már lakott volt. Az 1800-as években is előkerültek olyan leletek, amelyek az emberek paleolitikumi megtelepedését bizonyítják Szolnokon. Mamut-, gyapjasorrszarvú-, ősbölénymaradványok, mamutagyarból csiszolt csontpohár, illetve Tiszaörvénynél egy jávorszarvas agancsának rózsarészéből kifaragott csontpohár is előkerült. Ezek a leletek hazai és nemzetközi viszonylatban is rendkívül értékesnek és egyedülállónak mondhatóak.
Az alábbi jégkorszaki állatok csontjai kerültek elő (nem teljes a lista): …