Dunaújváros: Története
A feltárt leletek is bizonyítják, már az őskorban is lakott volt ez a terület. Az első jelentős település, amely mintegy hét évszázadon át virágzott, a bronzkorban alakult ki.
Intercisa néven ismert a római korban, amelyből hatalmas tárgyi leletanyag maradt fenn, amelyek arról árulkodnak, hogy az itt létesült római katonai tábor a hozzá kapcsolódó polgárvárossal jelentős szerepet játszott a Római Birodalom Pannonia provinciabeli keleti határának, limesének a barbár támadások elleni védelmében. A honfoglaló magyarok a 10. század elején telepedtek meg a térségben. A későbbi korból származó ásatások tárták fel a Dunaújváros elődjének tekinthető, már az Árpád-korban is létező, máig fennálló Pentelét, amely egy középkori görög szentről, Szent Pantaleonról, pontosabban az egykori Duna-szigeti (a mai Szalki-sziget elődje) Szent Pantaleon-apátság védőszentje után kapta a nevét.
A falu 1541-től 1688-ig volt török uralom alatt, a tizenöt éves háború alatt pedig a lakosság teljesen kipusztult. A 17. században a törökök palánkvárat építettek a falu (mezőváros) magját jelentő Rácdombon. A török uralom alóli felszabadulás után – több Duna menti településhez hasonlóan – a magyar lakosságot rácok váltották fel. Amikor pedig a Duna menti községek jobbágyai megtagadták a labancoknak a szolgálatot, Pentele is német megszállás alá került, és újból elnéptelenedett.
A pentelei rác lakosság részt vett a Rákóczi-szabadságharcban, amelynek leverése után a falu újra kiürült volna, ha nem hoznak magyar telepeseket a községbe. Ezt követően azonban a település fejlődésnek indult. Az 1831. évi kolerajárvány után a jobbágyok helyzetének romlása ugyan lázadáshoz vezetett – ennek vezetője Szórád Márton csizmadiamester volt –, ám közben, 1830-ban, a község jogot szerzett évente négy országos és hetente két hetivásár tartására. Megyei vizsgálat után az uralkodó, a későbbi palotapuccsal megbuktatott „jóságos” V. Ferdinánd 1833-ban (ismét) mezővárosi rangot adott Pentelének.
Az 1848–49-es szabadságharc idején a város népe Kossuth zászlaja alatt harcolt: a „nemzeti őrsereg” 1848. május 28-án befejezett összeírása szerint a nemzetőrségnek 237 tagja lett (fegyvergyakorlatra alkalmas közülük 223 személy); a szabadságharc idején a nemzetőrök és a népfelkelők felügyelték a dunai átkelőt és a Buda–Eszék út pentelei szakaszát. A szabadságharc bukása után letartóztatták Téglás János bírót, és bebörtönözték a város forradalmi szemléletű jegyzőjét, Varga Mihályt. A lakosság nagy része mezőgazdasági bérmunkássorba kényszerült. A kiegyezést követő közigazgatási változások során, 1870-ben, Dunapentelét a nagyközségek közé sorolták. Ekkor költözött véglegesen Pentelére a település szellemi arculatának korabeli legjelentősebb formálója, Rosti Pál világutazó, útikönyvíró, földrajz- és néprajztudós, az első magyar fotográfusok egyike. A Pesten született tudós fotográfust a pentelei római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. A település másik – itt született – híres személyisége Pentelei Molnár János festőművész (1878–1924).
A település a második világháború alatt bombakárokat szenvedett. …