Nagykanizsa: Története
Nagykanizsa és környéke történetének kutatása több mint százéves múltra tekint vissza. Rómer Flóris a 19. században az elsők között hívta fel a figyelmet a város történeti emlékeire.
Nagykanizsának és környékének története az újkőkorszak idejére nyúlik vissza (i. e. 5000 – i. e. 2500). Ebből a korszakból származnak a legrégebbi leletek, melyek a sajátos vonaldíszes kerámiáikkal, primitív kőeszközeikkel váltak ismertté. A becsehelyi ásatások az újkőkor összes kultúrájának és fázisának leletanyagát felszínre hozták. (Hamvasztásos temetkezés és természetesen az önálló rézművesség maradványai) A szokatlan nagy népsűrűségre utal a több mint harminc felfedezett lelőhely.
A bronzkorszak kultúrája i. e. 1900 – i. e. 800 körül virágzott a környéken. Az Inkey-kápolnánál talált leletanyagok közül egy kultikus célokat szolgáló kis bikaszobrocska a legérdekesebb. A késői bronzkor kultúráját a keletről támadó lovas-nomád népek, valamint a nyugatról támadó hallstatti kultúrát terjesztő népek söpörték el. A korai vaskor leletanyaga szokatlan módon csak nyomokban fordul elő.
Az i. e. 4. században a nyugat felől érkező kelták elárasztották az egész Kárpát medencét. Augusztus császár kora óta a birodalommá növekedett Róma természetes határokkal kívánta magát megvédeni a kelet felől érkező barbár támadásoktól. A keltákkal folytatott véres harcok után az 1. század közepére a Dunántúl is a birodalom része lett. Nagykanizsa környékén az első római kori leletek ugyancsak az 1. század közepéről valók, de az igazi virágzás a 2. század első felében volt. A kelta és az itáliai eredetű népesség településeinek sűrű hálózata alakult ki idővel. Nagykanizsa területe és térsége távol esett a Római Birodalom fő közlekedési útjaitól, ezért nem tartozott a legjelentősebb központok közé. A mindenütt vízközelben lévő lakóhelyek egy részében kőépületek és padlófűtés, falfestés és fazekas kemencék, valamint temetkezések maradványaira bukkantak.
A római uralmat összeroppantó népvándorlás során Dél-Zalát valószínűleg a keleti-gót és alán törzsek szállták meg. A keleten egyre nagyobb jelentőségre szert tett hunok újabb térhódítása a nyugati-gótokat terelte a zalai tájakra. A romanizált lakosság elmenekült. Régészeti lelet alig akad ebből a korból. A hun birodalom szétesése után a keleti-gótok uralma következett. Az újabb keleti-gót uralmat a longobárdok szüntették meg. Az ezt követő két évszázados, véres avar uralkodás Dél-Zalát elnéptelenítette, és fejlődésében visszavetette. Nagykanizsát a 7. század elején szállták meg. A század végétől mintegy egy évszázadon át lakatlanná vált a Zala–Mura köze. Az avar összeomlást a világhatalommá növekedett Frank Birodalom teljesítette be, amely a kereszténységet rákényszerítette a lakosságra, és magához csatolta a Dunáig terjedő területet. Nagykanizsa környéke a 8–9. század fordulóján újra benépesült. Amikor 811-ben Nagy Károly császár az év novembere közepén Aachenbe érkezett, már vártak rá a Pannoniából jött „Kanisauci, az avar fejedelem '(Canisauciprinceps Avarorum),' a tudun és a Dunánál lakó szlávok más előkelői s hercegei '(et alii primores ac duces Sclavorum circa Danubium babitantium),' akik a Pannoniába parancsolt csapatok hadvezérei által a vezérek elé idéztettek".
Számításba kell venni Kanizsa név eredeténél, hogy a knyáz (magyarul kenéz) szláv eredetű méltóságnév, fejedelmet, herceget jelentett. …