Szekszárd: Története
Szekszárdot 1015-ben említik először. I. Béla király 1061-ben alapította a bencés apátságot (ami a Béla téren található a vármegyeházánál), itt is temették el.
Mátyás király korában Szekszárd a király elleni összeesküvést szövő Vitéz János birtoka volt, várát ezért lerombolták. 1485-ben Szekszárd már mezőváros volt, évente öt vásárt tartott.
A város 1543-ban került török kézre, és a budai vilajeten belül itt alakították ki az egyik szandzsák központját. A török időkben a város sokat szenvedett, kolostora elpusztult. A Rákóczi-szabadságharc idején itt fogták el Béri Balogh Ádámot.
1779-ben Szekszárd megyeszékhellyé vált, céhek alakultak, az apátságot megszüntették, a város címert kapott. A betelepítések hatására lakossága csaknem tízévente megkétszereződött. Az 1789-es népszámlálás adatai szerint 5600-5700 lakosával Földvár mögött a megye második legnépesebb mezővárosa volt.
A betelepülők nagy része magyar volt. A németek aránya a 18. században sem érte el a 20%-ot, de így is ők voltak a város legnépesebb nemzetisége. 1795-ben tűzvész vetette vissza a fejlődést, de az a 19. századra újraindult – ekkor épültek fel középületei:
a városháza, a megyeháza, a kórház, több templom.
Leírás a településről a 18. század végén:
„Magyar, és német elegyes Mezőváros Tolna Várm. földes Ura a’ Tudományi Kintstár, fekszik Sár vize mellett, Tolnához egy jó magyar mértföldnyire. Hajdan nevezetes gazdag Apátúrsága vala, és a’ Benediktinusoknak jeles Klastromjok itten, mellyet II. BÉLA Király 1061-dikben fundált, ’s teste is ide helyheztettetett, de az Ozmanok’ járma alatt elenyészett; virágzásakor száz lovasokkal segéllették a’ Királyt. Szerentsétlenűl elégett e’ Városnak nagy része 1795-ben, nevezetes Szentegyházával egygyütt, de azólta jelesen felépíttetett; postája, ispotállya is van. Legnevezetesebb épűlet benne a’ Vármegyeháza, mind igen kies fekvéséért, mind pedig Várhoz hasonlító épűletére nézve; határja jó termékenységű, veres borai híresek, és külső Országra is elhordatnak; lakosai kézi mesterségekkel, és gazdáskodással élnek; vagyonnyai külömbfélék.”
(Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796–1799)
A 19. század derekától jellemző a németek lassú elmagyarosodása.
A város gazdasági életét sokáig a szőlő- és bortermelés határozta meg, megelőzve az egyéb mezőgazdasági termelést és a kézműipart. A kereskedelem nem volt jelentős, a 19. század első felében még a borkereskedelem is többnyire máshol élő gazdák kezében volt.
A 19. század közepén már 14 000-en lakták. 1905-ben alakult rendezett tanácsú várossá, az első világháború végén Szerbia területi igényt támasztott rá, a második világháborúban a szovjetek 1944. november 30-án foglalták el. 1994. október 30-tól megyei jogú város.
2019. március 8-án történt a városban egy, az egész országot megrázó gyerekgyilkosság.
Lakossága az utóbbi években folyamatosan csökken.