Székesfehérvár: Története
=== A kezdetektől a római korig ===
Bizonyított, hogy a város területe már az újkőkorszakban (i. e. 5. évezred) is lakott volt. A római korban a közeli Gorsium a Balaton és a Velencei-tó között kereskedelmi utak fontos csomópontja volt. Ezen a területen keresztül vezettek a kereskedelmi utak a Móri-árkon és Veszprém környékén keresztül északra és nyugatra, délkeletre a Balkán-félszigetre, északkeletre a dunai átkelőhely felé (a mai Budapest területén), és végül a Balaton (Pelso) partjainál az Adria és Itália felé.
A várost 972-ben alapította Géza nagyfejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten, amelyek egyike a mai belváros helyén emelkedett. Géza kicsiny kővárat épített, benne a fejedelmi palotával és egy négykaréjos bizánci stílusú templommal. Ez volt az ország egyik első keresztény temploma. 1971-ben feltárt alapfalait fehér kövekből kirakott alakzat jelöli a mai székesegyház főbejárata előtt. A város középkori latin neve Alba Regia („Királyi Fehér”) volt.
Szent István emelte Fehérvárt igazi várossá és a királyság világi központjává. Ő építtette a királyi bazilikát is (1003–1038), amely egyházi és világi jelentősége ellenére nem volt székesegyház, mert István király Fehérváron — valószínűleg az egyházi és világi hatalom szétválasztásának szándékától vezérelve — nem alapított püspökséget. A város egyházi jelentőségét a középkorban az itt működő igen tekintélyes társaskáptalan adta, amelynek tekintélye az esztergomi érsekség tekintélyével is vetekedett. Évente kétszer itt tartották a királyi törvénykezési napokat és az országgyűlést. 1526-ig 34 magyar királyt koronáztak, és 1540-ig 15 királyt temettek el Fehérváron.
Szent István a várat is bővíttette és különleges jogokat adományozott a városnak, évszázadokra megalapozva ezzel annak jelentőségét és gazdagságát. Innentől Székesfehérvár fejlődése töretlen volt, hiszen itt volt az ország első és sokáig egyetlen hiteleshelye. Ezt a fejlődést a III. István király által 1170 körül kiadott önkormányzati privilégium, az úgynevezett fehérvári jog tetőzte be, ugyanis a kiváltság Fehérvárt Magyarország első szabad önkormányzatú településévé tette.
A királyság kezdetétől (1000/1001) a török hódoltság kezdetéig (1543) Székesfehérvár volt a kizárólagos koronázóváros; sokak szerint első királyunk fejére is itt tettek koronát. A törvénylátó napok egyetlen, a rendi országgyűlések, a királyi temetkezések és esküvők már-már kötelező helyszíne; Szent Imre herceg és Szent István király szentté avatásától (1083) a királyság szakrális központja.
A 11. században a város a szentföldi zarándoklatok fontos állomása volt. A középkorban a város jelentősen fejlődött, a mocsárból kiemelkedő dombokon elővárosok jöttek létre, ahol szerzetesrendek, kézművesek és kereskedők telepedtek le. A 12. század fokozta Székesfehérvár jelentőségét. Megjelennek a Szent János-lovagok. Kolostorukat – a Sziget nyugati oldalán – még a század közepe táján kezdte építeni Martirius esztergomi érsek, de a befejezést III. Béla anyja, Eufrozina eszközölte (őt ide is temették). A konvent, mint hiteles hely országos szerepet vitt a magyar jogi élet lebonyolításában. A III. Béla által alapított és az írásbeliség végzésével megbízott kancelláriának a megindulása is Székesfehérvárhoz kapcsolódik, amennyiben annak vezetői jobbára a székesfehérvári prépostok voltak. 1222-ben II. …