Békéscsaba: Története
=== Kezdetek ===
A környék az ókor óta lakott, a késő bronzkortól kezdve találtak tömegesen leleteket a város területén, ami az Alföld első kultúráját, a Körös-kultúra népét jelzi. A vaskorban a szkíták, szarmaták, majd a kelták, utána a hunok hódították meg.
A honfoglalás után több kisebb település állt a területen, ahol félnomád gazdálkodás zajlott. Csak az 1046-ban lezajlott Vata-féle pogánylázadás után kezdődhetett el komolyabban a feudális államhatalom megszervezése, a kereszténység térítése és a megyeszervezés.
Mező-Megyer, Gerla, Vesze, Fövenyes , Gerendás és Mező-Sopron falvakkal volt körülvéve.
A régészek szerint Csaba legkésőbben a 13. század első felében jött létre, de ez nem jelenti azt, hogy előtte ne lett volna lakott vidék. Az Árpád-kori település a mai városközponttól délre, a Kastély-szőlők területén lehetett.
A települést az 1332–1337-es pápai tizedjegyzékben említik először.
Birtokosa a 14–16. századokban a gerlai Ábránfy család volt. 1383-ban e család négy tagja osztozott meg Csabán. Kitűnik az iratból, hogy a falu legfeljebb két utcából állt.
1521-ben már valószínűleg állt az Ábránfy család kastélya, amelyet írásos emlék 1529-ben említi először.
1557—58-ban a temesvári defterdár tudósítása szerint 29 ház volt benne. 1562-es feljegyzés alapján 21 itteni gazdának volt vetése, 29-nek pedig nem. Az előbbiek 10'/4 köböl búzát és 2 köböl árpát szolgáltattak be tized fejében. Méheket egy gazda tartott.
1563-ban, Kerékgyártó Márton bírósága idejében 99 család lakott Csabán. Magyar nyelvű lakosok voltak, Búza, Csapó, Kötő, Kincses, Borégető, Fövenyesi, Nagy, Szabó, Tót, Török, Vas stb. családnevűekkel.
Mint a gerlai uradalom része, az 1560—62. években Csaba felett is 7—8 földesurat uralt. Ábránfy VII. István, Székely Miklós (Ábránfy Katalin fia), özv. Szterzenkovics Mátyásné, Székely Márton (Ábránfy Zsófia férje), Nagy Balázs és Ábránfy Boldizsár itt az állandóbb birtokosok. Rajtuk kívül 1560-ban még Jász Lukács, 1562-ben Társy István említtetik.
A 17. században itt lakó magyarok református vallásúak voltak és külön iskolát tartottak fenn. A debreceni collegium anyakönyve szerint ez iskolába 1657-ben Nagybányai Mátyást, 1666-ban Pataky Jánost és 1670-ben Várkonyi Sámuelt hívták meg tanítónak.
A török háborúk korában a falu eleinte fennmaradt, bár már a tizenöt éves háború során is hatalmas károkat szenvedett el, véglegesen 17. század folyamán, az Oszmán Birodalom ellen folytatott felszabadító harcok során néptelenedett el. A legújabb kori kutatások szerint lakossága nem pusztult el teljesen, hanem inkább elmenekült. …